Viz és Fűtés Vízvezeték szerelés Gazdaságos megoldás a puffertartály bekötése

Gazdaságos megoldás a puffertartály bekötése

puffertartály bekötése

A puffertartály bekötése minden szilárd vagy vegyestüzelésű kazán esetén első lépés környeztünk védelme és saját pénztárcánk kímélése érdekében is.

Segítségével egy sokkal jobban szabályozható fűtési rendszert tudunk kialakítani, ahol a megtermelt hőenergiát nagyobb hatékonysággal tudjuk felhasználni. Jellemzően fával fűtött kazánok esetén használjuk – végeredményben sokkal kevesebb tüzelőanyagot kell majd felhasználnunk egy puffertartály bekötése után.

Mostani bejegyzésünkben ezt a témát vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről. Megnézzük a tartály legfontosabb funkcióit, kitérünk működésének alapvető mechanizmusaira, illetve azokra a szempontokra, amelyeket szem előtt kell tartanunk a bekötés során. Cikkünk végére pedig mi is el tudjuk dönteni, hogy érdemes-e megpróbálkoznunk a puffertartály házilag történő bekötésével vagy jobbnak látjuk szakember segítségét kérni.

Mi is pontosan a puffertartály?

A puffertartály, bár hasonlít a bojlerhez, mégsem azonos azzal.

Szerepe, hogy a vegyestüzelésű rendszerekben a fel nem használt hőenergiát elraktározza. Amíg korábban csak addig tudtuk használni az ilyen rendszereket, amíg a begyújtást követően folyamatosan melegen tartottuk, addig a puffertartály lényegében az ekkor keletkezett hőenergiát képes eltárolni és később fűtés nélkül is biztosítani a meleget.

Például a tavaszi és az őszi időszakban a vegyestüzelésű rendszer jellemzően több hőt termel, mint amennyit ténylegesen fel is használunk. Azért, hogy ez a hőtermelés ne vesszen kárba, ahhoz egy termosztatikus keverőszeleppel rendelkező puffertartály lesz szükséges. Működésének egyszerű lényege, hogy a kazán által felfűtött víz ebben a tartályban raktározódik és a hideg víz folyamatosan a kazán felé áramlik, míg a forró vizet szükség esetén a lakás felé továbbítja.

puffertartály bekötése

Egy hőszivattyús fűtési rendszernek is fontos része a megfelelő méretű puffertartály.

A puffertartály méretezése viszonylag egyszerűen kiszámolható, mi is meg tudjuk állapítani, hogy mekkora űrtartalmú darabra lesz szükségünk.

Jól bevált módszer, hogy a kilowattonként 50 liter vízmennyiség szükséges. Azaz, egy 10 kW teljesítményre képes hőszivattyú esetén 10 * 5, azaz egy 500 literes fűtési puffertartály bekötése szükséges.

Miért éri meg a puffertartály bekötése?

Ha puffertartály bekötése nélkül szeretnénk házunkat fűteni, akkor az előállított energia nagy része kárba fog menni. Ráadásul még így is több tüzelőanyagot fogunk felhasználni, hiszen lényegében ugyanúgy gondoskodnunk kell a kárba menő hőenergia előállításáról. Ezzel pedig hosszú távon nem csak a környezetet szennyezzük feleslegesen, hanem komoly összegeteket elköltünk.

A puffertartály bekötése után a fűtési rendszer lényegesen hatékonyabbá válik: a villamosenergiával vagy a földgázzal összehasonlítva gyakorlatilag töredék költségekről beszélhetünk.

Ráadásul egy ilyen rendszer később bővíthető is lesz – akár napkollektort vagy vízteres kandallót is kapcsolhatunk hozzá.

További előnye a nagyon könnyű szabályozás lehetősége, ami kiegyensúlyozott hőmérsékeltet biztosít akkor is, ha csak alacsony hőmérséklet elérésére szükséges. Ezzel szemben puffertartály nélkül a rendszer először lényegében „túlfűti” a kívánt helyiséget, majd a hőenergia elvesztése miatt ez a hőmérséklet pár óra múlva jelentősen visszaesik.

Milyen szempontokra kell figyelemmel lenni a puffertároló megválasztása során?

Nagyon fontos a puffertartály méretezése, hiszen legalább akkora puffertartályra lesz szükségünk, amely fel tudja venni a kazán által egy feltöltéssel előállított hőt. A korábban már ismertetett képlet, mely szerint kilowattonként 50 liter vízmennyiség szükséges, kiindulási alapnak megfelelő ugyan, azonban vannak olyan körülmények, amelyek árnyalhatják a képet.

Ilyen például az a kérdés, hogy csak kiegészítő vagy elsődleges fűtőrendszerként tekintünk-e rá, illetve számít a kazánba betölthető fa mennyisége, illetve azok leégési ideje is. A szükséges fűtővíz hőmérséklete is sok mindent befolyásol, hiszen nem mindegy például, hogy egy alacsonyabb hőmérsékletű padlófűtésre van csak szükségünk vagy egy magasabb hőmérsékletű radiátorfűtésre. Általánosságban elmondható, hogy radiátoros fűtés esetén kilowattonként kevesebb, míg felületfűtés esetén magasabb szükséges űrtartalommal kell számolnunk.

A puffertartály létezik hőcserélő nélküli, egy hőcserélős, illetve két hőcserélős kivitelben.

Valamint vannak úgynevezett kombi puffertartályok is. Ezeknek a lényege az úgynevezett tartály a tartályban megoldás, a tartály belsejében található egy külön használati melegvíz tároló egység.

Elvégezhető a fűtési puffertároló bekötése házilag?

Ha éppenséggel víz, gáz és fűtésszerelők vagyunk és értünk a puffertároló bekötéséhez és feltaláljuk magunkat a központi fűtési rendszerek rajzai között, akkor mi magunk is elvégezhetjük.

Ha ezek a feltételek nem állnak fenn, akkor viszont sokkal jobban járunk, ha szakértő segítséget kérünk. Az interneten egyfelől találhatunk olyan szakembereket, akiknek szolgáltatásai között kifejezetten szerepel a puffertartály bekötése vagy a kondenzációs kazán bekötése. Illetve léteznek olyan webáruházak is, ahol nem csak a tartály esetleges kiszállítását, hanem annak bekötését is vállalják.

puffertartály bekötése

Ha hozzáértő végzi, akkor a művelet gyorsan és egyszerűen kivitelezhető. Ekkor is meg kell tenni a megfelelő előkészületeket, tervezéseket. Például gondolni kell az áramkimaradás esetére: ezért a tartály és a kazán között vezetéket akkorára kell tervezni, hogy ilyen esetben akár gravitációs alapon is eljuttassa a szükséges hőt a tartályba.

Megkerülő ág beépítése is jó megoldás lehet. Ennek a lényege, hogy a kazán először arra fog törekedni, hogy a megfelelő hőt minél hamarabb eljuttassa a fűtési rendszerbe. Ekkor egy bizonyos hőfok eléréséig a kazán csak önmagában keringeti a vizet, majd ha sikerült a kívánt hőmérsékletre felmelegíteni a folyadékot, akkor egy speciális, háromjáratú szerep már a kazán felé is enged vizet. Amikor pedig már a tartályban lévő víz is kellően felmelegedett, akkor a szelep már minden vizet ennek az irányába enged.

Mivel a fűtésrendszer nem csak bonyolult, szakértelmet kívánó, hanem egyszerre költséges dolog, mind a jó minőségű, megbízható puffertartálynak, mind a kazánnak megvan az ára (jellemzően több százezres tételről beszélünk), ezért nem tanácsos kockáztatnunk és különösebb szakértelem nélkül belevágnunk a bekötésbe.

Összegezés

A puffertároló bekötése után az energiatakarékosság új dimenzióját tapasztalhatjuk meg valamennyi fűtési rendszer esetében.

Minden esetben nagyon fontos azonban, hogy a feladat elvégzését kellő szakértelemmel rendelkező személyre bízzuk. A legkisebb, bekötés során elkövetett hibának is súlyos következményei lehetnek, úgy, mint akár egy kazánrobbanás is, amit biztosan jobb, ha sikerül elkerülnünk. Egy jó puffertartály ugyanakkor egy nagyobb családi ház teljes melegvízszükségletét is képes lehet biztosítani, ráadásul töredék áron egyes hagyományos megoldásokhoz képest.

 

 

 

 

Related Post

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás