Viz és Fűtés Vízvezeték szerelés Elengedhetetlen a radiátor bekötési módok alapos ismerete

Elengedhetetlen a radiátor bekötési módok alapos ismerete

elektromos fűtési rendszerek

Fűtésrendszerünk kialakítása, illetve felújítása során megannyi tényezőre nagy hangsúlyt kell fektetni. A radiátor bekötési módok kifogástalan ismerete például elengedhetetlen ahhoz, hogy a későbbiekben ne tapasztaljunk majd olyan hibákat és hiányosságokat, amik javítása utólag már igen problémás lehet.

Elsőként egy nagyon alapos kalkuláció keretében meg kell határozni a szükséges fűtőtestek számát és elhelyezését. Sokszor alábecsülik ennek jelentőségét, ám ahhoz, hogy az ingatlan minden helyiségében kellemes hőmérséklet uralkodjon még szélsőséges időjárás esetében is, ez az egyik legfontosabb feladat. Noha a hőleadó teljesítménye és a légköbméter alapján a számítások akár önállóan is elvégezhetők, ha biztosra szeretnénk menni, akkor ezt a lépést már a szakemberekre bízzuk.

A radiátor bekötési módok megválasztása ugyanis már nagyban függ a rendszer tervezetétől, ráadásul a kifogástalan végeredmény érdekében egyéb szempontokat is vizsgálni kell.

Ilyen például a csövezés, de ide tartozik a nyílászárók mérete és állapota is. Megeshet, hogy érdemes a szigetelés javításával, vagy telepítésével kezdeni a munkálatokat, ugyanis ha erre nem fektetünk kellő figyelmet, az a későbbiekben rengeteg energiaveszteséggel járhat. Ebből is jól látszik, miszerint a fűtésrendszer korszerűsítése, valamint kiépítése egy rendkívül komplex feladat, amihez évtizedes tapasztalatra és átfogó előzetes tervezésre van szükség. Emiatt aztán kulcsfontosságú, hogy kizárólag a legmegbízhatóbb gárdára bízzuk a munkát.

A leggyakoribb radiátor bekötési hibák

Noha ránézésre talán nem tűnik túl bonyolultnak egy ilyen rendszer, valójában megannyi sarkalatos pontja van és ha bárhol hiba csúszik a gépezetbe, az a későbbiekben sokszorosan megbosszulja magát. A leggyakoribb probléma egyben a legtriviálisabb is, ez pedig a nem megfelelő fűtőtest beépítése. Ennek általában esztétikai, vagy beszerzési oka van, azaz a legtöbbször a megrendelő döntése áll a háttérben. Akkor szokott ez előfordulni, amikor a szaki által ajánlott modell valamiért nem felel meg, akár a vastagsága okán, vagy épp mert a mintázata nem passzol az elképzelésekhez és emiatt aztán egy olyan példány kerül megvásárlásra, aminek a teljesítménye közel sem optimális. Gyakorta ugyanide vezet a türelmetlenség is, hiszen megeshet, hogy a kívánt típus épp nincs raktáron, ám az idő szűke miatt annak berendelését már nem várjuk meg. Bár végül úgyis az ügyfél szava dönt, arról azért nem szabad megfeledkezni, miszerint a szakemberek ajánlásai okkal születnek. Abban az esetben, ha végül egy elégtelen hőteljesítménnyel bíró radiátor kerül felszerelésre, az óriási problémát jelent majd a jövőben, hiszen nem tudjuk majd kellően felfűteni az adott helyiségeket.

Emellett pedig azzal is számolnunk kell, a radiátor bekötési módok eleve úgy lettek megtervezve, hogy azok tökéletesen illeszkedjenek a választott egységekhez.

A tanulság ezzel kapcsolatban tehát az, miszerint mindig egységben gondolkozzunk és az utolsó pillanatban ne változtassunk, mert annak általában nem lesz jó vége. A telepítési munkálatok során ugyanakkor a rögzítésekre is kiemelt figyelmet kell fordítani. Amennyiben a gyári előírásokat nem veszik figyelembe, az idővel nagy gondot okozhat, ez a radiátor bekötési hibák közül az egyik leggyakoribb. Sokszor előfordul ugyanis, hogy a szélesebb fűtőtestekre a lakók, vagy épp a vendégek ráülnek, megtámaszkodnak rajta, netán a kisgyerek használja mászókának. Ez persze nem tekinthető rendeltetésszerű használatnak, de ettől függetlenül igenis életszerű. Ha pedig nincs kellően megerősítve a rögzítés, vagy a tartófal bír szerkezeti hibákkal, akkor annak meghibásodás lehet a vége, ami szivárgással, rosszabb esetben leszakadással is járhat. Mindenképp érdemes tehát inkább túlbiztosítani a dolgot és a radiátor bekötési módok közül azt választani, ami a legstabilabb végeredménnyel kecsegtet.

fűtés vezérlés

A törölközőszárító radiátor bekötése kulcsfontosságú lépés

Az egyik legnagyobb problémát mégis az okozhatja, amikor a környezeti hatásokra nem kerül kellő hangsúly és a fűtőtestek ezek figyelembevétele nélkül kerülnek kiválasztása. Tipikus példája ennek a fürdőszoba, ahol a magas páratartalom bizony komoly kihívást jelent. A hagyományos modellek nem igazán viselik ezt jól hosszú távon, erre ugyanis sem az anyaguk, sem pedig a gyártás során alkalmazott festék nem alkalmas. Ezzel együtt még mindig sokan telepítik ugyanazt a hőleadót a fürdőbe is, mint ami a lakás többi pontjára is kerül, évek múltán aztán ez a költségcsökkentő kompromisszum megbosszulja magát, korrózió formájában. A megoldást egy törölközőszárító bekötése jelenti, tudniillik ezek a darabok kifejezetten úgy készülnek, hogy kellően ellenállók legyenek a nedves környezettel szemben is. A radiátor bekötési módok közül ugyanakkor itt kell a legkörültekintőbbnek lennünk. Elsőként azt kell eldöntenünk, mekkora méretű fűtőtestre lesz szükségünk. Ilyenkor számoljunk létrás felépítés sajátosságaival, a különálló csövek ugyanis rendkívül jó hőleadási képességgel bírnak, emiatt aztán nem érdemes túlméretezni a radiátort, mert az csak felesleges energiafelhasználással jár majd. Ugyancsak nagy dilemmát jelent, milyen működési elv mellett tegyük le voksunkat. Kiépített fűtési rendszerek esetén, amikor csak a fűtőtestet cseréljük, akkor általában nincs túl sok lehetőségünk, ám teljes körű felújítás, vagy építkezés során bárhogy határozhatunk.

A törölközőszárító radiátor bekötése leggyakrabban a meleg vizes rendszerre történik, ez egyfelől kényelmes, hiszen teljesen automatizált, másrészt viszont van egy hatalmas hátránya.

Mégpedig az, miszerint a fürdőszobai egység is csak akkor használható, ha az egész lakásban megy a fűtés. A radiátor bekötési módok közt azonban létezik olyan megoldás, amivel ezt orvosolhatjuk. Hiszen ha belegondolunk, akkor bizony gyakorta igen hasznos lehet, ha külön tudjuk vezérelni a törölközőszárítót. Akár kisgyerek mellett is roppant komfortos ez a funkció, de amikor egyszerűen csak a páratartalom csökkentése a cél, akkor is nagyon jól jöhet. Ehhez vagy vegyes üzemű, vagy tisztán elektromos törölközőszárító radiátorra lesz szükségünk, ez utóbbi beépítése ráadásul akár házilag is könnyedén megoldható.

Milyen radiátor bekötési módok közül választhatunk?

A legtöbb esetben másképp kell gondolkodni ha felújításról, azaz kizárólag fűtőtest cseréről van szó és eltérően amikor a teljes rendszer kiépítése a feladat. Előbbinél ugyanis gyakorta a kompakt modellek jelentik a legkézenfekvőbb megoldást. Ezek a négy csonkos hőleadók bármelyik oldalról beköthetők, így a régebbi csövezés átalakítására nem kell energiát fordítanunk. Építkezés, illetve mindenre kiterjedő fűtéskorszerűsítés során ugyanakkor jóval esztétikusabb, ha a beépített szelepes darabok mellett tesszük le a voksunkat. Ezekből léteznek oldalsó, illetve középső csonkos változatok is, sőt igényeink alapján választhatunk sík előlapos, vagy vertikális kialakításút is, a lehetőségeink száma tehát igen magas. A munkálatok azonban még egy átlagos méretű ingatlan esetében komoly anyagi ráfordítást igényelnek, az időről nem is beszélve.

radiátor szerelés

Radiátor szerelés

A radiátor bekötési módok persze alapjaiban határozzák meg, hogy milyen metódus a legoptimálisabb az adott körülményekhez, ám a folyamat mindenképpen nagy felfordulással jár, ezzel mindenképpen számoljunk.

Éppen emiatt nem is igazán érdemes a költséghatékonyságot minden más elé helyezni. Noha lehetséges, miszerint egy-egy munkafázist akár mi magunk is meg tudunk oldani, a kifogástalan végeredmény érdekében akkor járunk a legjobban, ha mindent profi szakemberekre bízunk. Így kerülhetjük el a legkönnyebben a későbbi meghibásodásokat, amik egy ilyen rendszer esetében komoly problémát jelenthetnek. A tervezés és a kivitelezés során ugyanis megannyi tényezőre kell kiemelt hangsúlyt fektetni, ehhez pedig elengedhetetlen a több éves tapasztalat és a rutin. Ennek fényében pedig azt mondhatjuk, hogy legyen a feladat akár csak a törölközőszárító bekötése, vagy egy újonnan épülő ház teljes fűtésének a kivitelezése, hagyjuk, hogy a munkát hozzáértőkre.

 

 

Related Post